EUvideohu Videoügynökség

Alapítva 2006-ban.

2011. július 13., szerda

Védelmet a méheknek!

Tömeges méhpusztulások okait igyekeznek feltárni Európában a szakemberek. Az Európai Parlamentben Tabajdi Csaba szocialista képviselő készíti a jelentést a méhek egészségi állapotáról, és arról, mit tehet az európai agrárpolitika a helyzet javításáért. A méhek megmentésén nem csupán a méztermelés jövője múlik. A méhek beporzó tevékenysége minden növény termesztésére kihat, és az élelmezési helyzetet is befolyásolhatja.



BROADCAST video letöltése

Albert Einsteinnek tulajdonítják a mondást, hogy ha a méhek kipusztulnának a Földön, akkor kipusztulna az emberiség is.

Tabajdi Csaba, EP képviselő, MSZP (Szocialisták és Demokraták, S&D)
„Lehet, hogy ez az első pillanatban túlzásnak tűnik. A méhek beporzó tevékenysége nélkül a mezőgazdasági termés döntő többsége elveszne, tehát nem lenne elég élelem. Tehát igaza van Albert Einsteinnek: nem maradna fönn az emberiség.”

Tabajdi Csaba szerint valós veszélyről van szó, az emúlt években ugyanis hatalmas mértékű, és egyelőre megmagyarázhatatlan méhpusztulást figyeltek meg Európában, amit már  Brüsszelben az Európai Bizottság is vizsgált.

Tabajdi Csaba, EP képviselő, MSZP (Szocialisták és Demokraták, S&D)
„A fő problémát az okozza, hogy a nagy gyógyászati cégeknek nem éri meg, hogy kikísérletezzenek és gyártsanak újabb méhegészségügyi gyógyszereket, hiszen a piac kicsi. Ezért Európának, a tagállamoknak meg kellene fizetni a méheknek ezt a nagyon fontos beporzó tevékenységét, vagyis közösségi forrásokból kellene segíteni, hogy legyen elég gyógyszer. Mert ha nem lesz elég gyógyszer, kihalnak a méhek, és kihal az emberiség.”

A méhek egészségügyi helyzetét összegző európai parlamenti jelentésben a szocialista képviselő a méhpusztulás lehetséges okai között felsorolja a mezőgazdaság túlzott növényvédőszer használatát is. Az erre vonatkozó irányelvet ugyanis többféleképpen alkalmazzák a tagállamok. Ugyancsak eltérő az uniós szabályok alkalmazása abban, hogy a méz mennyi antibiotikumot tartalmazhat. Így ami Németországban esetleg megengedett, az Magyarországon megsemmisítendő. Ez hátrányos az exportra termelő magyar méhészeknek. De nem oldotta meg a méhészek gondjait a most elfogadott uniós élelmiszercímke szabályozás sem.

Tabajdi Csaba, EP képviselő, MSZP (Szocialisták és Demokraták, S&D)
„Az segít igazán a minőségvédelemben, ha kötelezővé tesszük a méz esetében is a származási ország feltüntetését. Mellesleg ez a magyar méhészeknek rendkívül fontos érdeke lenne, mert a magyar méz európai értelemben mérve is igen kiváló minőségű. Nyugat-Európában számos országban, hogy javítsák az ottani minőséget, a magyar mézet használják, hogy bekeverik , hogy javítsák a méznek a minőségét. Tehát a származási ország feltüntetése kulcsfontosságú lenne a mézhamisítás elleni védelemben.”

A magyar méhészek már évekkel ezelőtt is tüntettek az unió székhelyén, megoldást követelve a gondjaikra. A helyzet nem sokat változott azóta sem. Bár évi négy millió eurónyi támogatást kapnak munkájukhoz – s ennek fele érkezik közvetlenül az uniótól  - érdemes lenne jobban megbecsülni azt a tapasztalatot és szakmai gyakorlatot, amivel ők rendelkeznek – mert ez egész Európában egyedülálló.