EUvideohu Videoügynökség

Alapítva 2006-ban.

2017. március 11., szombat

Erős Magyarország – erős Európában



1848 márciusára emlékeztek Brüsszelben a Belgiumban élő, dolgozó magyarok. A hagyományos ünnepséget ez alkalommal is a Magyar Hullám Közéleti-Kulturális Társaság szervezte. Köszöntőjében Bocskor Andrea, fideszes EP képviselő azt hangsúlyozta, hogy a ma emberének erőt kell merítenie az egykori hősök bátorságából és lelkesedéséből.

Bocskor Andrea, EP képviselő, Fidesz
Minden kornak megvan a maga küzdelme, a maga forradalma és szabadságharca. Így nekünk is szükségünk van arra a bátorságra, arra a lelkesedésre és tűzre, ami az ő szívükben megvolt. Lehetünk passzív szemlélői egy-egy eseménynek, vagy akár lehetünk részesei, alakítói. Sodródhatunk az árral, vagy választhatjuk azt is, hogy megpróbálunk tenni azért, hogy gyermekeink és unokáink egy békésebb, biztonságosabb, reményteljesebb jövőképpel bírjanak.

1848-ban forradalmi változások söpörtek végig egész Európán, de a kontinens most is az átalakulás korszakát éli – mondta az est szónoka, Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal parlamenti államtitkára.

Dömötör Csaba, parlamenti államtitkár, Miniszterelnöki Hivatal
Sokminden változott, de azért sok a hasonlóság is. Csakúgy, mint a 48-as hősök idejében, most is apránként, napról-napra kell megküzdenünk a szabadságunkért. Ha igaz a „nagy vízen” túli mondat, a tengerentúli mondat, hogy a szabadság mindig csak egy generációra van a kihalástól, akkor mi sem tekinthetjük magától értetődőnek azt, amiért olyan sokan adták életüket előttünk.

Abba, hogy az újratervezés alatt álló Európa hogyan alakul át, azoknak a nemzeteknek lesz beleszólásuk, amelyek saját helyzetük rendezésével már bizonyították, mire képesek.

Dömötör Csaba, parlamenti államtitkár, Miniszterelnöki Hivatal

A magyar gazdasági modell utat tört magának és bizonyította életképességét. Ebben sok millió magyar munkája van. Semmi okunk tehát kishitűségre, semmi okunk arra, hogy a küszöb alatt közlekedjünk. És ha ez így van, akkor ez azt is jelenti, hogy Magyarország kellő alappal vehet részt az európai újratervezésben. ...Mi magyarok gyakran érezzük úgy, hogy 1848-hoz hasonlóan most is a lázadás állapotában vagyunk. Lázadás ez azon politikai korrektség ellen, amely nem a valóságból, hanem az ideológiákból vezeti le a politikai cselekvést. Nem állítjuk azt, hogy mindig, mindenben igazunk van, de egy dolog biztos, Magyarország tiszta lapokkal játszik Európában. Azt szeretnénk, ha továbbra is a munka és a teljesítmény lenne a társadalom fő szervező ereje. Azt szeretnénk, ha Európa képes lenne megvédeni kultúráját és közösségeit, különös tekintettel a családokra. És azt akarjuk elérni, hogy az unió képes legyen megvédeni, megerősíteni saját biztonságát – ez utóbbira a mostani helyzetben még nem találtak ki jobb megoldást, mint a határok hatékony védelmét.

Dömötör Csaba hangsúlyozta, a brüsszeli magyaroknak az a feladata, hogy a lényeg felé tereljék az Európa jövőjéről szóló vitát.

Dömötör Csaba, parlamenti államtitkár, Miniszterelnöki Hivatal
Erős Európára van szükség. Olyan Európára, amely továbbra is épít a nemzetállamokra, azok sokszínűségére, és azokra az értékekre, amely alapján az európai integráció elindult. Egy olyan Európára, amely képes meghallani állampolgárai hangját, és képes újratervezni a dolgokat, amennyiben arra szükség van. Ha ez így lesz, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az erős Európában Magyarország is erős lesz.

A brüsszeli március 15-i ünnepség az elmúlt évek hagyományainak megfelelően kulturális programmal zárult. Ez alkalommal Fülei Balázs Artisjus- és Junior Prima-díjas zongoraművész adott koncertet.