EUvideohu Videoügynökség

Alapítva 2006-ban.

2012. június 30., szombat

Közlekedésbiztonsági díj Magyarországnak

2011-ben Magyarországon csökkent a legjobban a súlyos és halálos közlekedési balesetek száma Európában 1990-hez képest. Ezt kitüntetéssel ismerte ez az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács Brüsszelben.





Gurmai Zita, EP képviselő, MSZP, közlekedési bizottság jelentéstevő
„Svédországot és Litvániát követően 2012-ben Magyarország végzett az első helyen.”

Ez az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács nevű nonprofit szervezet döntése, amely 31 ország adatait elemezve jutott erre az eredményre. Magyarország azért kapta ezt az elismerést, mert 2011-re 1990-hez képest a halálos és súlyos balesetek száma a negyedére csökkent. Arra a szintre, ahol utoljára a hatvanas években volt. Ehhez egyebek mellett a szabályok szigorítására, az objektív felelősség  elvének érvényesítésére és az ittas vezetés terén a zéró toleranciára volt szükség.

Gurmai Zita, EP képviselő, MSZP, közlekedési bizottság jelentéstevő
„A magyar kormány ebbe beleállt, azt gondolta, hogy az emberi élet a legdrágább, és számomra fantasztikus jó érzés volt, hogy éppen másnap, az e-segélyhívó megszavazása után, ahol társjelentéstevő voltam a közlekedési bizottságban, Schváb és Felkai államtitkár úr prezentálták a jó hírt, hogy milyen programnak köszönhetően tudták a halálos balesetek számát jelentősen csökkenteni az elmúlt  években.”

Ez a program már óvodás korban elkezdni megismertetni a gyerekekkel a közlekedés szabályait, és megújítja a gépjárművezetőképzést, valamint a vizsgáztatást is. Az eredményhez hozzájárult a forgalomban résztvevő gépjárművek műszaki színvonalának javulása is. A jövőben újabb technikai fejlesztések, például az e-segélyhívó bevezetése is segíthetik az emberélet megóvását.

Gurmai Zita, EP képviselő, MSZP, közlekedési bizottság jelentéstevő
„Schváb államtitkár úr bejelentette, hogy az e-segélyhívó jövőre már Magyarországon is elérhető lesz. Ez számomra azért nagyon fontos, mert korábban, az „intelligens autó” jelentéstevőjeként  valóban úgy ítéltük meg, hogy ez az e-segélyhívó az elmúlt időszakban 4-5 ezer életet is akár megmenthetett volna. Tehát ennek megfelelően, ha van egy professzionális stratégia, és ezzel a mai magyar kormány rendelkezik, akkor igenis lehet a legjobb helyen, első helyen végezni.”

Az Eupai Unió közlekedésbiztonsági stratégiája 2020-ra a felére csökkentené a halálos balesetek számár a tagországokban a 2010-es adatokhoz képest. Vagyis a továbbiakban is lesz tennivaló, de a szabálysértések szigorúbb szankcionálása, a biztonságosabb közlekedési infrastruktúra kiépítése és a szemléletformálás segítheti a célok megvalósulását.

Gurmai Zita, EP képviselő, MSZP, közlekedési bizottság jelentéstevő
„Ha valóban egy tudatos programmal odafigyelünk az állampolgárokra, és valóban szigorítunk a szabályokon, akkor igenis van eredmény. Valóban, az új tagállamokban lazábbak voltak bizonyos szempontból a szabályok, és sokkal többen haltak meg az utakon. Ami számomra fantasztikus volt, hogy például Svédországban hatvanra fogják csökkenteni húsz év alatt a halálos balesetek számát, miközben ez hatezer volt húsz évvel ezelőtt.”

Magyarországon egy millió lakosra számítva tavaly 64 volt a halálos balesetek száma, de 1990-ben még elérte a 250-et. A szám tovább csökkenthető, hiszen uniós támogatásokból 2013 végéig 50 milliárd forintot fordíthatunk a közlekedés biztonságát javító programokra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése